Історія села Форнош

Всеукраїнська історико-географічна експедиція учнівської молоді "Історія міст і сіл України у 2012 році."

Історія села Форнош  

Форнош (Fornos) -   знаходиться на відстані 7 км від Мукачева в південно-східному напрямку. Сусідське село Дерцен знаходиться на відстані 5 км звідси. Протягом багатьох років заїхати в Форнош можливо було лише через Дерцен, бо дорогу, що веде з Форноша в Мукачево військові частини радянської армії повністю зруйнували.

                Декілька років тому з допомогою благодійних фондів Угорщини був зроблений ремонт цієї дороги, таким чином мешканці села швидше можуть потрапити в районний центр.

                Село Форнош, населенний пункт епохи Арпада, вперше згадують в літописах ще з 1392 року. В цей час володарі села сім'я «Форнош».       Сучасне село виникло пізніше, тому що «старе село» «Ófornos», потунув в мочарі Сернє (болото Сернє). Ітак селяни перебрались жити в більш високі місця. Старожильці Форноша вважали, що коли літом засуха, ще довго було видно дерев'яний хрест старої форношської церкви. В середньовіччя в окраїнах села мали власні землі слідуючі сім'ї: Бегані (Bégányi), Перені (Perényi), Филдеші (Földesi), Сегеді (Szegedi) і Берегсентміклоші (Beregszentmiklósi) жупанство. Пізніше були власниками земель сім'ї: Нанаші (Nánási), Галгоці (Galgócziak), Летої (Létai) та інші. Найпоширені фамілії Форноша Дорчі, Кукрі, Барта.

               Мешканці Форноша серед перших прийняли реформатську віру. Приблизно 1560 року основав реформатську громаду разом з Дерценським Калманчехі Шанта Мартон. До 1645 року існувала як філіал Дерценської церкви. З 1703-1714 роках велика епідемія чуми знищила жителів села і в цей час громада знову відносилась до Дерценської реформатської церкви.

В 1746 році пожар знищив майже все село і стару дерев'яну церкву теж. Після цього збудували нову церкву, но вона теж із дерева. Кам'яна церква і дах з ліпленної соломи збудована і посвячена у 1895 році. В велику п'ятницю 1903 року знову зпихнув пожар в якому згоріло все село і церква теж. Залишились лише кам'яні стіни. Вогонь знищив дах, колокол, і оргона. В 1904 році востановили церкву і дах зробили із бляхи. В церкві 450 посадових місць, великий ремонт робився в 1930 році та в 1977 році. Весною 2004 року почали зовнішній ремонт церкви. В 2005-2006 роках був зроблений внутрішній ремонт за рахунок благодійних фондів та пожертвувань віруючих. В 2006 році посвятили оновлену церкву. Перед церквою в 2000 році поставлений обеліск напам'ять міленіуму угорського народу. Форношська реформатська громада нараховує 1350 осіб.

                 На території села два кладбища. В старому вже нових поховань нема. Тут же стоїть пам'ятник впавшим угорським воїнам, котри восені 1938 року вели битву з чехословацькою армією. В цій бітві впали 20 воїнів, 20-25 солдат забрали в полон. На новому кладбищі в 1991 році мешканцями села постановлен пам'ятник жертвам ІІ світової війни та жертвам сталінського терору 1944 року.

                   З 1995 року Форноші створена самостійна сільська рада. До того часу входила до складу Дерценської сільської ради. За даними 2001-го перепису населення в селі 1455 жителів, з них 1412 угорської національності. На території села знаходяться: пошта, школа, фельдшерсько-акушерський пункт, клуб, бібліотека, кафе, 5 продовольчих магазинів, 1 промисловичі та 1 сільськогосподарський магазин. В школі навчається 171 учнів, в дитячому садку 25 вихованців.

                   За радянський період мешканці Форноша працювали в спільному з Дерценом колгоспі «Нове життя» і на заводах та фабриках Мукачева. 2000 році форношські газди взялися за власне вирощування овочів в теплицях. Декотрі із жителів працюють за кордоном.

                  Сусідні населенні пункти: село Пістрялово знаходиться на відстані 5 км, село Барбово і Шенборн, де живуть русини і німці знаходяться на 2 км від Форноша.

                  На околицях Форноша знаходиться величезне водосховище 200 гектарів, де займаються риболовством. Це любиме місце жителів села.

Розподіл будинків  на території села

                 У місцевості можемо знайти житлові, громадські, сільськогосподарські і промислові будівлі, та магазини.

Відсоток і регіональний розподіл місцевості демонструє таблиця.

Розподіл забудованої площі відповідно до призначеної будівлі

Морфологічна характеристика с.Форнош

                   Горизонтальне членування житлових і громадських будинків лиш на одному місці розривається: майже на двісті метрів від початкової нумерації вул.Беке починається вул.Петефі, або на популярному ім'ї Новий Форнош.

                   У селі є 334 житлових будинків. Відповідно до вертикальної стратифікації більше як 90% будинків одноповерхове.

Вертикальне зчленування житлових будинків

                   Утворю виняток церква і одна частина житлових будинків, які будувалися вже в останні 20 років.

Розташування вулиць села Форнош

                   Ці 334 житлові будинки цього села будувалися в різних віках і в різних стилях. Всі будинки розташовані в 5-ох вулицях. Найбільша кількість будинків знаходиться у вул.Беке, а найменше у вул.Керт (таблиця).

Розташування вулиць і житлових будинків в селі Форнош

                 У селі можна розрізняти 3 типів житлових будинків:

1) селянські будинки, побудовані до другої світової війни

2) стандартні будинки 10х10, побудовані після війни

3) одно або двоповерхові будинки, побудовані в останні роки

                Основа будинків, які належать до першої категорії, прямокутник, з одним вікном, який відкривається на вулицю. На тій стороні будинку, яка дивиться на подвір'я, знаходиться ганок, вверх цих будинків.

               Більшість таких будинків будувалися з глини. У таких будинках жили люди літнього віку або люди з погіршеним соціально-економічним статусом. У цю категорію відноситься 4,5% місцевості. Таких будинків уже лиш у вул.Беке можна побачити.

               У другу категорію відносяться ті будинки, які будувалися після другої світової війни.

               Внаслідок строгим архітектурним вимогам і стандартам спочатку квадратні, 10х10 метрові, майже одинакові будинки будувалися.

               Такі будинки з'явилися найпершими у вул.Беке у 50-их роках. У цих роках були перебудовані 80% селянських будинків. У 60-их роках новий Форнош в цілому був перебудований, також в цих роках закінчили вул.Я.Оронь.

               У 70-их роках отримали форму вул.Керт та І.Зріні, але до них ще до нині добудовують. (у цих двох вулицях вже виміряли 14 територій, і на половині вже почали будівництво)

               У 70-их роках вже почали будувати різноманітніші будинки. Більшість таких  будинків побудували у наймолодшій вулиці, І.Зріні. На одній стороні вулиці бачимо стандартні будинки, а на другій стороні вже модерніші, стильніші.

              Уже більшість 90% будинків, що відносяться у 2-гу категорію, будувалися з цегли, а інші 10% - з цегли і глини. Ці будинки мають уже і сторонні будівлі. З типів будинків не можна конкретно визначити соціальний статус.

              Кожна хата, яку враховують у цю категорію, має передню загородку, яка являється перегородкою між будинком і вулиці. Жителі хочуть зробити своїх будинків зручнішіми, і це в багатьох випадках здійснюється.

                     Від 1990 років побудували близько 10% будинків села: ці будинки вже модернізовані, забезпечені з усіма зручностями, відносно комфортні. Теперішню форму багатоповерхові будинки отримали за допомогою перебудуванням.

                     У двоповерхових будинках у багатьох випадках багаті люди живуть. Зовнішній вигляд будинка не показує на зайнятість жителів. Такі будинки можемо побачити в різних кутках села.

Fornos településtörténete

„A Szernyei tó felett emelkedő erdőterületen számos őskori halom található. Környékükön kova és bronzemlékek kerültek elő, de 1886-ban egy füllel ellátott Maximinus Thrax uralkodásának évéből való aranyérem is feltűnt, mely arra utal, hogy a népvándorlás korában itt barbárok tanyáztak, akik a rómaiakkal érintkeztek”. Később a határban régi kova eszközök, szilánkok és durva cserepeket tartalmazó kelyhek kerültek elő, ezt a lelőhelyet a helyi lakosok „kovácsgödörnek” neveztek el. Néhány ilyen tárgy a Fornosi Általános Iskola történelem osztálytermében van kiállítva.

A település megnevezése pusztán egy személynévből keletkezett, magyar névadással. Amint Lehoczky írja: „Fornos… Puszta személynévből keletkezett magyar névadással… Furnos személynévvel…, majd később alakult át Fornossá. A Fornos szónak a töve tisztázatlan etimológiájú. 1946-tól megállapítva hatósági úton a település neve ukránul, Ліскове, ’Fornos’ melynek jelentése ’mogyorós’…”. de majd később 2000-től Форнош a hivatalos ukrán neve a településnek.

Fornost 1392-ben említik először. Árpád-kori település, Munkácstól délre található. Egy Farnasi nevű család birtokolta ezt a települést. A település korábban a mai helyétől délebbre feküdt, ám az 1400-as években ezt a helyet elnyelte a Szernye-mocsár, ezért a lakók magasabban fekvő területre költöztek, s újból megalapították községüket. A legenda szerint azonban szántáskor időnként beleakad az eke a régi falu, az ún. Ófornos templomtornyának a keresztjébe. 1447-ben a település fele Bégányi Istváné, volt később 1455-ben azonban már az egész települést birtokolta. 1571-ben Miksa király a Fornost övező Nagyligetet és a Bolona erdőket adományként Munkács városának adta, de a beiktatásánál Bégányi Gergely összes rokonai nevében ellent mondott kijelentve azt, hogy az erdők Fornoshoz tartoznak, ezután per indult a felek között. 1573-ban a per befejezése után a Munkácsiak valamint Óbégányi Sebestyén és Gergely közösködtek az erdőkön”.

1643-ban a község területen megosztozkodtak Fornosi Zsigmond gyermekei: Péter, Gergely, János és Péczeli Mária Eszenyi Albertné, akiket később 1661-ben iktattak be, mint birtokosokat. 1649-ben Rákóczy György özvegyének két marhás jobbágya élt itt, melyet néhai fejedelmi férje Bégányi Tamástól foglalt el 1646-ban.

1703 és 1709 között dögvész pusztított a településen, emiatt nagyon megfogyatkozott a lakosság. De később 1738 és 1745 között szintén pestisjárvány dúlt a településen. 1765-ben Joó István neje Dancs Éva perelte Újvári Sámuelt, aki elzálogosította a falut”.

1771-ben tervbe veszik a hatalmas kiterjedésű Szernye mocsár lecsapolását, egy Budinszky János nevű mérnök tervei alapján. De ennek a tervnek a kivitelezése, csaknem 100 évet váratott magára. A XVIII. században Gróf Schönborn család birtokolta a munkácsi uradalmat. Duschek József a Ligetet és a Bolona erdőket önkényesen kezdi el használni. „Ekkor Fornos erdőiből egy részt elvettek, amely a város ligeti erdejeit szaporította”.

1903 és 1914 között a községben többször tűzvész pusztított, ami rettegésben tartotta a lakosságot. A helyi emberek szerint ezen tűzvészek okozói olyan emberek voltak, akik haragot éreztek más embertársaik iránt. A helyi adatközlőm Bányai Margit elmondás szerint „még a szomszéd faluból is jöttek olyan emberek, akik a bosszúállásnak e formáját használták”.

Az első világháború alatt a fornosi templom nagyharangját kötelezően be kellett szolgáltatni az állam javára, feltehetően hadászati célokra.

1938-ban Vitéz Leveldi Kozma Miklós kezdeményezésére megalakult a Rongyos Gárda, melynek harcosait 1938 őszén abból a célból dobták át az akkor csehszlovák uralom alatt álló Kárpátaljára, hogy diverzáns akciókat hajtsanak végre. A szabadcsapatosok október 7-ét követően, a Tarpai-hegynél szivárogtak át az ellenséges területre, majd elindultak Kárpátalja belseje felé.

A Dercen és Fornos közötti erdőben összecsapásra került sor a mozgósított csehszlovák csapatokkal, melynek során a 2. századból mintegy húsz harcos elesett, húsz-huszonöt fő hadifogságba került, a többiek, pedig elmenekültek a magyar, illetve a lengyel határ felé. Az itt elesett szabadcsapatosokat a helyiek eltemették saját szokásaik szerint. Majd később a visszacsatolás után katonai tiszteletadás mellett újra hantolták őket a helyi temetőben, ahol emléküket ma is közös márványsíremlék őrzi. A KMKSZ helyi alapszervezete rendszeresen rendezi a sír környékét.

A két világháború közötti időszakban a falu természetrajzi környezete szintén nagy változásokon ment át. Mint ahogyan már a fentiekben említettük a Schönborn-időkben tervbe vették a Szernye-mocsár 28 648 km² holdnyi területének a lecsapolását a több és jobb minőségű területek, szántóföldek növelése céljából. Az 1920-ban elkezdett csatornázások kezdetben vontatottan haladtak ugyan, de azért némi reményekkel kecsegtettek. A Szernye- mocsár menti falvakban a természeti környezet hatása az átlagosnál is jelentősebb volt, s ennek követékezetében speciális életformát folytattak az itt élő emberek. Fornos is e speciális életformát folytató falvak közzé tartozott. Jellemző volt az ártéri gyűjtögetés, fa- és nádvágás, gyékényfeldolgozás, kosárfonás, a víz által nem járt földeken, pedig földműveléssel, szénakaszálással is foglalkoztak. 1933-ra aztán egyre inkább kiderült, hogy a változások több kárt okoztak a kívánt haszon ellenértékeként. Mindez kihatott az itt élő és gazdálkodó emberek világára. A halászat, csikászat rendre elhalt. Harminc év alatt szinte teljesen elpusztult a Szernyehát madárvilága. Még a természet is új kihívásokkal reagált az ember beavatkozásaira. 1950-re befejeződött a Szernye láp lecsapolása.

1939-1942 között Gönyei Sándor néprajzi gyűjtéseket végzett a Szernye mocsár környéki falvakban, természetesen Fornoson is. Leírásai szerint az építkezések anyagának egy része az erdőségekből kiemelt tölgyfa volt, valamint a mocsár szélén növő bokrok és fák (éger, fűz, mogyoró stb.). A házakat talpakra építették a kezdeti „rólás” falat (zsilipelt, oszlopok közzé eresztett deszkákból álló fal) később felváltotta a patics (a talpgerendákba fúrt karók közeit befonták veszővel), majd pedig a vályogfal válik elterjedtté. A régi házak meredek szalmatetős fedéllel voltak befedve. Ezek a házak háromosztatúak voltak, ház- pitvar-kamra. A pitvar hátsó részében volt található a kemence. A telek bekerítésének legrangosabb megoldása a cölöp (szulák) kerítés (a karók közeit függőlegesen befonták vesszővel) volt, amelyen keresztül a gyalogos és szekérforgalom a faragott kis és nagykapun mehetett keresztül. Az Szernye mocsár általii elzártság miatt a helyiek viszonylag jól megőrizték a népi kultúrájukat. Fornos jellegzetes paraszti viselete az későn 1940-es évek elejére ment ki a használatból. Fornos egyik jellegzetes régi szokási közzé tartozik a kútgém karácsonyi megkoszorúzása a lányos házaknál. A legényavatás húsvét másod vagy harmadnapjához kötődött, amikor a legényeknek kemény próbát kellett kiállnia: a többiek úgy dobták fel a levegőbe, hogy a feje a mestergerendához ütődjék. Táncos mulatozások után került sor a hajnalozásra, amelynek kezdetekor az énekelt nóta első strófája így kezdődik: „Szól a figemadár, Mindjárt megvirrad már”. A figemadár a függő cinke helyi megnevezése, de nemcsak Fornoson, hanem Dercenben is.

A sztálinisták 1944 őszén 42 férfit hurcoltak el, ebből 20-an odavesztek. Az elhurcoltak emlékét egy márványból készült emlékmű őrzi, amely a helyi temetőben található. 1949 őszén az addigi magángazdákat bekényszeríttették az állami Szövetkezeti Gazdaságba, melyet az emberek később egyszerűen kolhoznak neveztek el. Ennek az intézménynek Bodnár Antal lett az elnöke és K. Barta István a mérnöke.

1944 márciusában a településen lakó három zsidó családot elhurcolták, de Fornos megőrizte a becsületét, mivel hónapok után is érintetlen volt a fornosi zsidó házakban minden. Nem akadt ember ebben a kis kálvinista faluban, aki bemerészkedett volna a zsidók házaikba, hogy elvigyen valamit. Azt mondták, nem lehet áldás azon, amit így szerez az ember.

1949-től magyar tannyelvű általános iskola nyitja meg a kapuit a helyi iskoláskorú gyerekek számára. Az osztályokat a paplakba rendezték be, amit még 1874-ben építettek.(lásd: 2. sz. melléklet) Az általános iskola első igazgatója Kispesta Iván Ivánovics, akit majd Bihari Szemjan Szemjanovics követ, aki 1952-1960-ig volt igazgató.

1958. június 18-án megjelentek a földvájó traktorok, hogy Fornos és Bártháza között gátat építsenek, a bárdházi oldalon meg is, kezdik a munkálatokat. Sokan azt mondták, hogy halastó lesz, de az a feltevés is elhangzott, hogy csak víztároló lesz. Nemsokára el is készítették a közel 200 hektáros medret a tónak. A tó elkészítésében nagy szerepe volt a helybélieknek is. Napjainkban halastóként működik, de nem a falu tulajdona. Az 1960-as évektől kezdve folyamatosan kezdik el leépíteni a fornosi kolhozt, elvitték az állatállomány nagy részét, a terményt, a mezőgazdasági eszközöket.

A 2001-es népszámlálási adatok szerint Fornosnak 1 455 lakosa van. Lakóinak túlnyomó része magyar: 1 412 fő. Fornos területén 334 ház és 367 telek található. A faluban 2006-ban vezették be a földgázt, amely nagy előrelépést jelentett a falu életében, hisz hozzájárult a település fejletségi szintjének a növekedéséhez.

A közellátás csak a földgáz szerepében nyilvánul meg valamint a szemétszállításban. Vezetékes vízellátásból a helyi iskola és óvoda részesül.

A településünkön az oktatás az Általános Iskola falai között zajlik. Az iskolát 1874-ben építették. Az intézményben jelenleg 161 gyerek tanul. Sajnos az iskola tanterem hiányban szenved, mivel a 2006-os földrengés az iskola egyik részét teljesen tönkretette. 2010-es év folyamán az iskola nagy felújításokon ment keresztül. Új ajtókat és nyílászárókat kapott, valamint új padokat, székeket és táblákat is kiegészült a felszerelés. Jelenlegi igazgatója Orosz Erik.

A falu közművelődése sajnos szegényes mivel sem ifjúsági szakkörök, sem megfelelő hely nincs a művelődés számára a településen. Azonban a helyi általános iskolában a gyerekek tanulnak néptáncot és más népi játékokat. A település negatívumaként megemlíthető még az is, hogy nincs szórakozási lehetőség, valamint hely sem ahhoz, mivel a kultúrház épülete életveszélyes állapotban van a 2006-os földrengés miatt. Viszont pozitívum, hogy 2008-tól a településen minden évben megrendezik a falunapot, amelyen a falu apraja-nagyja is részt vesz. Fornos bizonyos kulturális szinten még nagyon fejletlen ugyan, de a helyiek törekednek arra, hogy felzárkózzanak.

Szerző: Horvát Ivett